Árnyék
Reményed oszlik, ha zord a szél
s széthordja álmaid – pelyva száll.
Rőzseláng lobban az éj neszén,
szárny suhog fölötted, s nem talál.
Forrásból fakadna oltalom,
túl lépne ködön a képzelet…
fal helyett rom minden oldalon.
Jövőbe mártanád két kezed,
holnapot markolnál, balzsamost;
ujjaidon gyűrű a tegnap.
Árnyékod remegve elhagyott.
S fölébredsz – nem! – az árnyék te vagy.
Kedves Ferenc!
Nagyon megtisztelve érzem magam, hálás köszönetem a figyelmedért és a kedves szavakért.
Laca🙂
Laci kérlek, nagyon jó lett a gondolatsorod, örömöm, hogy olvashattam!
És pestiesen szólva; “van benne valami…”! Igen, kb, a magunk árnyai vagyunk, vagy az is!
Poétaöléssel, kalapemeléssel, barátsággal: gratulálok!
Üdv/Feri
Kedves Kankalin!
Köszönöm megtisztelő soraidat. És örülök, hogy örömmel olvasol. Ez nagyon megtisztelő, és nagyon jólesik.
Laca :)(f)
Szia Laca! 🙂
A saját árnyékunkat átugorni lehetetlen, de a kifejezés átvitt értelmében véve talán mégis…
Jó volt verset is olvasni tőled, örömmel tettem. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Rita!
Örülök, hogy tetszett a vers. És nagyon örülök látogatásodnak, hálásan köszönöm megtisztelő figyelmedet.
Laca :)(f)
Kedves Rózsa!
Nagyon kedves vagy, nagyon szívmelengető sorokat hagytál itt, szívből köszönöm. Nagyon örülök megtisztelő figyelmednek.
Laca :)(f)
Kedves Laca!
Verse Rózsa már szépen kielemezte, így nekem csak a tetszésnyilvánítás maradt.
Szeretettel: Rita:]
Kedves Laci!
Könnyedén, lazán idézed meg az eljövő holnapot, mit már oly nehéz kivárni, kézben tartani, és fényt csiholni belőle, mert árny uralja. Az árnyék biztos nem te, vagy mi vagyunk, és ha mégis a belőlünk áradó jó, szeretet-energia gyorsan elűzi azt. Az álmainkat pedig összeszedjük, mint friss virágot a mezőn, és minden kiderül, illatba borul…megszépül a világ.
Szeretettel olvastam füst-fátyol-finomságú, mély érzelemtől életre kelt versedet. Baráti öleléssel. VV. Rózsa