Alkonyég
Az alkonyég dohogva rezdül,
rőt könnye most csorog keresztül
létünk tengelyén.
Surrog hajónk, s egy régi ének
a félelem csahos ebének
torkán lángra kap.
Piros vizek között jajongva
aranycsapást vetít a csonka
fénnyel telt edény.
Remény szorít, azsúros kelme,
bomlott szívem köré tekerve
vérző rongydarab.
Köszönöm a véleményedet! 🙂
Mintha testté vÁlnának a szavak, a színek, hangulatok szinte elő fizikumok itt ( is).
Nehéz …, meg gondolkozni is…( nekem, most).
G.
Kit, köszönöm! (l)
Oristonnal mindenben egyetértve gratulálok!(l)
Köszönöm szépen, kedves Rita! (f)
Kedves Csilla!
Különös hangulatú versed olvasása magával ragadó volt.
Szeretettel: Rita(f)
Itt is köszönöm a jelenlétedet, Rózsa, örömmel láttalak. (f)
Oriston, kitüntetsz a figyelmeddel, köszönöm szépen.
Nagyobb nyilvánosság…, úgy gondolod? Mit javasolsz? 🙂
Szia Zina!
Gyönyörűen megírt versedhez gratulálok Rózsa(f)
[b]Zseniális, lenyűgöző![/b]
A rímek nagyon ülnek, az ötösök is összecsengnek, a képi összhatás pedig felülmúlhatatlan.
A verseidet – és Téged természetesen- sokkal nagyobb nyilvánosság illetné meg!
Ölellek: ;)riston (f)