Azért kereslek…

Azért kereslek…

Tegnap olyan csend volt,
mintha kihalt volna a város,
pedig minden olyan volt, mint máskor
nyüzsgött, jött- ment a nép hegyekben
és te ott voltál a tömegben
ettől lett olyan nagy a csend.
Nem hallottam mást, csak a szívedet
dobogni, jöttél felém…
Minden eltűnt, csak mi álltunk
ketten pőrén, rendületlenül a szörnyű
nagy viharban, a világ közepén.
Egyedül rettegtem volna,
a tömegben elvesztem volna,
nélküled semmi sem volna
ami szép. A nap hiába ragyogna,
a fény megfakulna, ha te meg én
elengednénk azt a kötelet
amibe kapaszkodni lehet, hogy
ne távolodjunk el, el ne tűnjünk
a semmiben, míg végére nem értünk
az útnak s fenekére a kútnak,
mert örökké szomjazunk.
Egymás nélkül reménytelen
koldusok vagyunk, kinek se kenyere,
se háza, sehol nincs maradása.
Azért kereslek, hogy te légy
az otthonom.

“Azért kereslek…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!