Az éjszaka hercegnője

Az éjszaka hercegnője ragyog,
fényt kacag, ahol csillag hullhatott.
Fekete gyémántruhában repül,
amikor alszunk, nekünk hegedül.

Álmodozásunkat dalolja el,
képtelen képeinkkel, átölel.
Szunnyadozásainkban simogat,
kebelén nyugtat, felkel még a nap.

Sötétségnek fátylát lebegteti,
átérzett áldás, hulló könnyei.
Üstökössel érkezett képzelet,
fogja kezed, álmodban megremeg.

Homályban megálló reményt terel,
ami néha ébren, nem érdekel.
Eljátszik velünk ahol nem valós,
tudatalatti, ébredő adós.

Igazak álmát őrzi az éjjel,
hittét hinti, ránk fújja a széllel.
Amikor megcsókolna a hajnal,
ő köszönve, otthagy önmagaddal.

Ekkor ismét világra ébredünk,
kicsit ma más lesz, ebben kétkedünk.
Elfekvő kincseinket csiszolva,
álmainkat, váltjuk ma valóra.