Remény
Merengve nézel a távolba,
Tűnődve az idő hatalmában.
Könnyes szemekkel pergeted,
Gondolataidban az emlékeket!
Tudod már,mit tudnod kell,
Hiába az értelem,
Ha mégis behatárol az érzelem!
Könnycsepp után jön a másik,
S nem apad el,csak folyik!
Végig csordul orcádon,
Míg kisírod a bánatod!
Zokogsz,mint egy kisgyerek,
Magad sem tudod már miért pityeregsz!
Feltörtek belőled a múlt emlékei,
S hagyod,hogy az érzelem sodorjon az idő tengerén!
Néha jó,ha kisírod bánatod
Hol senki sem lát,
Megkönnyebbül szíved,lelked
S a teher is könnyebbnek tűnik már!
Letörlöd könnyeid,mit a szél még nem szárított fel,
Sóhajtva,elindulsz,mert az idő nem áll meg!
Bátrabbnak,erősebbnek érzed magad,
S látod,a világ csodái előtted mind kinyílnak!
Harcos vagy és küzdesz,míg élsz,
Ez így van rendjén,mert szíved a helyén van még!
Soha ne szégyeld,ha elgyengülni véled magad,
Hisz a lélek az,mi csakis te vagy!
Bánat után jön az öröm,
Mégha várni is kell,az idő eljön!
Állj fel,s tedd meg lépteid,
Nem marad el hidd el,sokáig!
Jó a tartalom,de a rímek imitt-amott kicsit sántítanak.
Ha, a ritmus egyenletességére jobban ügyelsz, tetszetősebb lesz a versed.
Úgy, az egész egy szerető intelem.
Tetszéssel olvastam. Rózsa