A pokol még messze van

A pokol még messze van

ezek a kívül-belül koszos vonatok
mindig késnek, talán átok – a románok
vagy a lassan éhen haló „kelet” bosszúja,
– az Ister tőlem húsz percet
lopott mire a Baross térig cammogott,
borult a menetrend,
az eső is eleredt, cigaretta a keleti előtt
(bár a füst befelé száll)
néha meglódul az idő,
percenként hét tonna élőhús zúdul két
lábon a térre az ötpercenként érkezőkből,
van ki rohan, van ki csak bámészkodik
egy csúf utcán
(metrónégy feldúrt zűrzavara bont
képet a felüljáró előtt),
egy nő pénzt gyűjt
(talán jó célra) – kap egy kétszázast,
két másik nő is gyűjtene, a hideg
ellenére szétgombolt blúzban (a melle
márkásnak nem mondható),
furcsa, hogy alig nő
szoknyában, mindenkin nadrág – néhány jó
formájú, pótolja a hiányzó napot
(de legtöbb tán el is takarná),
fenét se érdekli, korog a gyomrom

„idő” van – irány a mély, mozgólépcső, kár,
hogy csak metrószintig ér,
a pokol onnan még messze van