Az Erdő muzsikája

Jöhet még télre nyár

Csend, síri csend. Mintha kihalt volna minden,
Vagy ha nem, akkor csak most éledezne minden,
Mint mielőtt a zenekar játszani kezdene,  
Várnak arra a titkos jelre,  
S addig a csend annyira mély,
hogy hallani lehet még a légy zümmögését is,
Mintha neki adnának teret,  
Mielőtt a karmester szívvel, lélekkel
A kezével int a levegőbe, és belekezdene,
Ezután szimfónia dala tölti meg a zümmögő teret.

De hirtelen egy nagy zörej – reccs.
Mi lehet ez – talán egy fa ága tört le?
– De nem. Ennek a hangja egészen más,
De a varázs annyira magával ragad,  
Hogy a szemem az erdő szépségén marad.
És megyek tovább…
Egész testemen keresztül egy szellő suhan át,
És érzem, itt legbelül, az erdő friss illatát,
Ahogy a cinege a fán énekli a vidám kis dalát,
Mintha Vivaldi játszaná a négy évszakát,
És abból is a tavaszt vagy a nyárt.

Fiókáik utánozzák anyjuk dallamát,
S mintha ritmusra hullana a harmatcsepp a fáról a virágra,
És benne visszatükröződik az ember világa.  
Hoppá, de a lábam alatt megint valami  zörren,
Gyönyörű szép élményekből engem ez kizökkent,
Hát az ember, mi lehet más,
Egy műanyag üveg, mit az ember hagyott hát,
S csak most veszem észre tágra nyílt szememmel,
S csodálkozásom csalódottságra vált,
Hogy az avar teli van műanyag szeméttel.

És a sokk, mi rajtam oly gyorsan futott át,
Ahogy a hátamon a szőr felállt,
Megderengtem, és gyorsan egy farönkre ültem.
Töprengésbe merengtem, fejemet fogtam,
Hogy hova jut a világ ilyen rohamba`,
Ha a fogyasztói kultúra még az erdőben is nyomát hagyta.
És búbánatomban felkelni nem tudtam,
Csak könnyeimet ontottam.

Hisz az a kép merült fel bennem,
Hogy a következő nemzedék öröksége
Egy palackokból épült, puszta tenger lenne?
Miben se cinege, se erdő, de még a télnél is hidegebb, reszketőbb
Látványt nyújtana, hogy mindaz, ami itt van, többé már nem elérhető.
Hogy az eljövendő gyerekek csak képzeletben láthatnák azt, ami oly pezsdítő,
A pillangók repdesését, ahogy virágról virágra szállnak,
És a kéklő ég piros ruhába öltözését,
Hol a nap nyugovóra tér,
És a bagoly felszáll,
Szemeit tágra mereszti, és huhukkol,
Hisz az éjszaka csak őrá vár.

Vagy megszemlélni a hangyák szorgalmas voltát,
Ahogy gyűjtik a télre az ennivalók halmazát.
És a mókus az odúban,
És a medve a téli álomra felkészülve
Elbrummogja altatódalát.
Madár látta gyönyörű szépségét,
Mikor az erdő, felülnézetből, tündököl zölden,
Akár egy tükör, ahogy a nap rásüt,
Hisz ragyogóbb az aranynál a természet,
Melyre nincs elég pénz, hogy az ember megteremtse
Ezt a csodálatos világ zavarát.
Annyira zavarba ejtő,
Mint egy szerelmes ifjú pár,
Ahogy egymásra néznek.
És a szemükben égő tűzzel, arcukon pirosodás fut át.

Akár az édenkertben, hol az ember azért lett teremtve,
Hogy felvigyázza ezt a gyönyörű természet ritmusát.
De ahogy kinéz, már itt az ősz, és aztán a tél,
Ez lenne a vég? Visszafordíthatatlanná vált?
Hogy tél borítsa be a gyönyörű fát,
Csak hó helyett műanyag fátyol nehezedjen rá,
Ezzel a létet kioltva, pislákoló lángból már csak a füst az, ami száll.
Várj, újabb hang, a távolba nézek, és egy embert szemlélek,
Zsákkal a kezében gyűjti a szemetet, és a szemében csillog láng,
Mit reménység tüze gyárt.
Hogyha közös erővel összefogva,
Mindenki saját magát beleadva, őrizné a természet honát, Talán még jöhet télre nyár.  

“Az Erdő muzsikája” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Köszönöm Drága Mária, hogy ellátogattál hozzám. Megörvendeztetted a napomat. Gyönyörű napot kívánok neked.

  2. Köszönöm szépen Drága Rózsa, az elismerő Drága szavaidat. Köszönöm hogy ellátogattál hozzám. Jól esett. Gyönyörű szép napot. Judit

  3. Kedves Judit!
    Tanmese vesben. Figyelmeztetés, védjük a természetet, összefogva
    sikerülni fog! Így igaz mert csak akkor jöhet a nyár!
    Gratulálok írásodhoz. Szeretettel.Rózsa(f)

  4. Remenykedjunk, johet meg a telre nyar.
    Szeretettel idoztem Nalad.
    Maria(f)

Szólj hozzá!