Lelkünk kódjai
Ó, hányszor és meddig keressük
a vágyott társat, szerelmet
kétségek és remények közt,
talán örökre elveszett?
Belefásult nappalok és éjszakák,
s képet alkotunk, ő az ideánk,
remegve, sírva, vad daccal,
szembe megyünk érte a világgal.
Szinte tudjuk, milyen legyen,
ragyogó, vonzó, ráadásul gazdag,
délibábos csodálattal csüngeni rajta,
az álomból nem érkezünk a valóságba.
Nem ragyog és nem csábos, nem csacsog,
észre se veszed, pedig ott lehet melletted,
alig hinnéd, megtalálod a szerencséd,
lelkünk kódjai egymáshoz vezetnek.