Új szerelem
Lehunytam szemem, hogy mindent lássak,
Kósza kis gondolat, mit nem adnék másnak.
Elveszett az idő, mikor szemeidbe néztem,
Nem szóltunk, csak feküdtünk ketten kéz a kézben.
Mit ér a szó, ha a tett végül erősebb?
Hiába fájt, nem maradt már belül seb.
Tiszta az érzés, tagadni nem érné meg,
S hogy megbántam-e? Elmondom, csak ne kérdezd.
Hittél bennem, miattad Én kibírom,
Ha eszembe jutsz újra, átlépek a gátakon.
Nem ismerlek annyira, hogy tudjam, mindig itt leszel,
Mégis boldogsággal keltem minden reggel újra fel.
Azt hitted, bántasz, mégis edzettebb lettem,
Neked a bűntudat, hidd el, nem kell.
Történt az egyszer, hogy összebújva aludtunk,
Nem mondtuk ki, csak halkan, csendben gondoltuk.
Elmondanám százszor, akkor sem lenne elég,
Hogy amit én érzek, több, mint csak a remény.
Egy életen át kitartok, változom, ha kell,
Tudod, szeretlek téged, ezt akkor sem adom fel.
Hát, bizony – leírásod alapján – nagyon egyoldalúnak látszik ez az érzés, ha egy folyamatban lévő kapcsolatról van szó, úgy gondolom jobb, ha nem fűzöl hozzá nagy reményeket…persze az élet sokszor produkál váratlan dolgokat. Te, tudod, mennyit érdemes rá áldozni, hogy működőképes legyen, vagy maradjon. Egy éjszaka nem a világ, ha nagy élmény is volt , nem feltétlenül jó, hogy elkötelezed feléje magad – néha bizony fel kell adni…és később rájövünk, milyen jól tettük, mert még várhat ránk csoda, újabb, szépséges (nem egyoldalú) kapcsolat.
Ölellek Rózsa