Könyörtelen
Itt bicebócázik mellettem
idétlen gyermekkorom.
Felnéz, kezemet fogná,
de nem hagyom.
Félszeg mosolya lefelé
görbül. Nem sír.
Mert nem szabad.
Engedelmesen vonul
a sarokba, megszámolni
a koszlott tapétán
a kifakult virágokat.
“Könyörtelen” bejegyzéshez 5 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kedves Icu, Magdi, Ica, Rózsa!
Köszönöm együttérző hozzászólásotokat.
Szeretettel: Kati
Drága Katalin!
Sajnos, nem mindenkinek adatik meg, hogy szeretettel, boldogan gondolhasson vissza gyermekkorára, és akkor inkább elűzi magától a régi képeket. Ez nagyon is emberi, és érthető. Én, tiszta szívből megértem. Szerencsére mindenkinek van az életében, olyan korszak, kedves évek, amit szívesen megidéz.
Te is gondolj csak a szépre, ami erőt adott, a többi nyomasztó, fájdalmas idő elviselésében!
Rövid, egyszerű a versed, de mennyekig érő, őszinte élet-helyzetet tár elénk.
Olvasása alatt, együtt éreztem veled, gyermekkori éned tükrében.
Szeretettel ölellek. Rózsa
Hú, de remek visszafordulós!
Szeretettel gratulálok
Ica
Kedves Kati!
Szép gondolatok, A gyermek, akik voltunk velünk marad, követ az úton.
Sok szeretettel gratulálok,
Magdi
(f)(f)