Szeszélyes küzdelem-torzó
Bőrére milliom kiült a megfagyasztott verejték hibernált ígérete. Gyilkos tőrt döfött át agyon restraurált, babonázó tekintete; idült romantika párolgott, mint negédes, zsongító párlat, titkos-jótékony szesz ünnepi levegőben. Kampóként esengett hattyú-gyöngéd kezecskéivel, mint amibe még bármikor kapaszkodni lehetne. Mintha a kettejük közti távolság csupán a tartósítható csend mohó, partra vetett tápláléka lenne: ismeretlenség felé elszakad egy nagybeteg álom, tartósnak eltervezett, boldogabb párkapcsolat. – Egymásból kitermelt, s megszületett idegenkedőként hűséges szolgái lettek a másiknak Mindenségek metamorfózisaiban!
Eltikkadt siralomház-gyönyöröket virágzik még egy-egy szomorkás, túlvilági tekintet, mert aligha látná a tárgyiasult, relatív valóság-csírákat. Magukban civakodva, civódván benső énjük totálisan megzakkant s felszívódik; szikraeső függeszkedik majd izzó levegőben, ha parázs-tekintetek kigyulladnak megint. Tagadható tett-cselekedetekből még senkinek semmi jó nem származhatott. Későn érő lelkesedések utolsó romantikája tán így semmisül s végződik?! – Néznek, mint kiszolgált ösztönök mindketten előre nesztelenül: pulzáló csontjaikra már rég ráférne némi frissítő tatarozás.
Még egyre hangosabban nem gabalyodnak a másikba. Odabent borda-kosarak vicsorító szent ketrecében egyre közelebb kerül alattomban bíbor rózsák tüske-kelyhe krizantémok rakéta-szirmaival. Egymásra vetik árnyékukat az elcsépelt, szétválasztott harmóniák. A tartósan berendezett élet s harmónia között nincs oly nagy megfogalmazható különbség. Szeszélyes pillanat aligha szelídítheti meg már mindkettejükben a jótékony, emberi kínt!