Az őrület dala

Az őrület dala

A mindenség sűrű ködén át
Lassan lépdelj a semmi felé!
Már rég nem érted hová mész,
Az sem tiszta, hogy miért.
Csak mész és egyre mész valahová.

Nézed a sűrűsödő semmit,
Üres tekinteteddel bámulsz,
Kinézel a fejedből, de minek?
Hiszen semmit sem látsz.
Csak mész és egyre mész valahová.

Emlékeid néha felbukkannak,
De te sem tudod mik ezek.
Csak bámulok agyad képeit
És már semmit sem értesz.
Csak mész és egyre mész valahová.

Keresed kiutad a kiúttalanságból,
Értelmet próbálsz vinni
Régen bomlott elmédbe,
De számodra nincs remény!
Csak mész és egyre mész valahová.

Őrülj meg! – mondták régen;
És akarat nélküli éned szót fogadott.
Elzártak és elfelejtettek Téged,
Senki sem emlékszik rád, véged.
Miért is mész te valahová?