Keresd a dallamot…
Száguldó idő, monoton magány,
kiáltanál, de ki figyel rád?
Ott vagy minden viharban,
közben mély csendre vágysz.
Sodor az élet, nem tehetsz mást,
néma a gondolat, néma a szád.
Megfagyott lelked, és a szándék,
csodára vársz, mely ajándék.
Most zene ölel lágyan, csendben,
könnyek kúsznak szemeidbe.
Gyógyír ez, mely téged érint,
a világ már nem rémít.
Keresd a dallamot, mely szóra bír,
általa a remény nem kósza hír.
Mondd, mondd, ha kell ezerszer,
nem lehetsz elveszett ember!
Szeretni, tenni vagy itt a földön,
nem azért, hogy a világ rajtad röhögjön.
Vagy közömbös legyen hozzád, elítéljen,
valahol neked is társad van e földrészen.
Szólnod kell, vagy ordítanod,
most már senki el ne taposson.
Emberszámba vegyenek, élned kell,
szerelmet, életet érdemelsz.
Áradjon benned az érzelem,
erősítsen téged az értelem!
Végtelen szeretet öleljen téged,
tudja meg mindenki, ez a lényeg!