Így jártam

Így jártam

Korábban virradok, mint hogy megvirradna.
Ledobott gönceim sebtében felkapva.
Nem éppen véletlen kényszerébredésem,
Munkanap lesz ez is. Csak nehogy elkéssem.

Kávét szürcsölök a tűzhely lángja mellett,
Élvezve még néhány hátralevő percet.
Sápadt világosság vetül a falakra,
Bárcsak töredéke gyúlna híg agyamba.

Kihúnyasztom lángom, vár rám a rabóta.
Csészém csörömpölve esik a padlóra.
Előbb botlok, aztán lépek papucsomba,
Van pár küszöbömön odasorakozva.

Ezután, miután pár percet loholtam,
Sorstársak közt várok a buszmegállóban.
Még oszlani sem kezd a hajnali sötét,
Harlemi környezet – utcalámpa sem ég.

Utolsónak szállok, a lépcsőn utazom.
Fölöttem több tucat éhenkórász fazon.
Pirkad. Előttem meg valóságos rémkép:
Látom két oszlopom nevetséges végét.

Egyik papucsom kék, a másik meg barna.
Felemásba bújtam én, az isten barma.
Még az én agyam is elég hogy felfogja:
Ma nyilván én vagyok a világ bolondja.

Megérkeztünk, lelök pár mögöttem levő.
Erőteljesebben bújik a nap elő.
Másságomat hála, nem látja még senki.
Szeretnék időben a földbe süllyedni.

Lábaimon egy kék, meg egy barna papucs.
Munkába igyekszik egy eszement manus.
Ördög és pokol! Ez tényleg pont én vagyok.
De segítenek a jótevő angyalok.

Elsötétül az ég, visszabújik a nap.
Özönvíz a járdán pillanatok alatt.
Repül a két papucs az első kukába,
Indokolt-mezitláb szaladok munkába.

Lábamon több kilós acélozott bakancs.
Most mégis jól esőn tűri a két tappancs.
Jól esőn zökkenek valódi énembe,
Vígan bakancsozok hazafelé este.

Átgondolva, azért elönt a veríték,
Hisz lehettem volna közröhej-teríték.
Gondolatok között érek az udvarba.
Ajtómnál két papucs: egy kék meg egy barna.

Ismételt mozdulat: a kukába velük.
A holnapi napot vásárlással kezdjük.
Két pár azonos szín nem lehet kavarva,
Feltéve, hogy jobbos nem kerül a balra.