Sóhaj a Földért
Őszre jár már az idő,
S egy hűs szellő, megrázza a fákat,
A fák ledobják magukról, a csodás koronákat!
Lágyan suhannak a levelek a földre, lábunk alatt törnek teljesen össze!
Avarként táplálják majd jövőben a Földet,
Egy szép s új életet nyújtva, e szép élőhelynek!
Vigyázzunk rá, s őrizzük sokáig,
Nem oly nehéz dolog, inkább csak normális.
Aki tudja, mit ne dobáljon el,
Szívében csodával ébred minden reggel!
Aki azt is tudja, az állatot óvni kell,
Ő az kit a természet örömmel tölt el.
Aki a növényeket s a fákat is óvja,
A természet legnagyobb csodáját hordja!
Szemében öröm, szívében bánat,
Mikor meglátja a kivágott fákat!
EMBER! Ébredj fel végre!
Az ÉLETED teszed tönkre véle!
Mi marad lányodnak? Mi marad Fiadnak?
Mi marad akkor, ha mindent ki irtasz?
Nem veszed észre, magadat ölöd meg?
Nem veszed észre a jövődnek lőttek?
Mindig a Lányaid, Fiaid hozod fel,
Ők vajon levegő nélkül, hogy nőnek majd fel?