Viaszarc valóság-terápia
A mozdulatlan magány kívül-belül ránk tapad, mint szirupos fekete köpeny melyet csupán igazi angyalok szeme láthat. Tekintetek méla-gyáva kisfiús tétovaságából váratlan hirtelenséggel előbukkan egy másik arc: egy átérezhetőbb, egy tanúskodóbb. Tapintás, gyöngéd simogatás közt rendre elfogy a távolság mely végül az érezhető felszín alatti, dobogó rétegekből valami észrevétlen titokká lángoló szemekben végképp megmutatkozik!
Vajon maradhat-e sajnszos esélye a tudattalan idegenségnek, mely mindig is ismerős volt rég s mely sokszor megtéveszt, mert csak átfolyik az embereken?! – Mert minden bizakodó s büszke tekintetnek nem ártana eltekintenie az apróbb szépséghibáktól, melyeket most alattomos fondorlattal kikényszerített s túlzásba vitt felszínes exhibicionista Kor kitenyésztett! Férfiakat kedvükre kihasználó luxus bacchánsnők, csicsergő partikirálynők szeretik hordozni a prémet, diktálni a trendit, s vérig sértődnek, ha nem kerülhetnek már azonnal címlapra, vagy puccos társasági gálák középpontjába.
Ugyan manapság kit érdekel egy ember életének sebzett, benső titka?! Összezsugorodott, kisebbségi, popkultúrális atmoszférába ritkán fér el az ami elgondolkodtató, s ami a totális tahóságok helyébe romantikusan udvarol! Botoxozott, kollagénezett, bombázó, egzotikus testek topográfiája sokszor szándékosan elfedi a játékos gyereket, aki a szájfények, alapozó púderek, extravagáns sminkek masszájában bennragadt!
Alattomos kígyók testeként tekerődzik a sunyító, pisla fény; leblokkolt reflektorok forgatható telepei sem biztos, hogy a lényeges dolgokra figyelnek. Hol egykoron emberek lüktettek, dacoltak, tanúskodtak ott manapság szépségiparba betagozódott ember-bábok szolgálnak beton-megvesztegethetőn alamuszi hatalmakat. Az egykedvű szomorúság is egyre változatosabban rátelepszik ismerős viaszarcok redőzetére!