Csodára várva

Csodára várva

Egy öreg fűzfa tövében,
patak partján üldögéltem,
a víz lassan csordogált,
– kövek állták az útját,
akadt köztük kerek, görbe,
jól elvoltak a mederbe,
ezer színben tündököltek,
napfény öltöztette őket.

Szitakötők és pillangók,
vidám tánca elbódított,
arcomra hűs vizet locsoltam,
lágy szellővel szárítkoztam,
majd áhítattal vártam, hogy
felcsendüljön az angyalok
varázslatos éneke.

Álmom lassan véget ért,
angyal ének hozzám el nem ért,
mégsem voltam elkeseredve,
– egy tollpihe szállt a kezemre.

“Csodára várva” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Magdi! Ott éreztem magam a patak
    partján, és láttam a szitakötőket!
    Kár, hogy csak egy álom volt.
    Nagyon tetszik, szívből gratulálok Rózsa(l)(f)

  2. Kedves Kata!
    A legnagyobb csodákat sajnos, csak álmodjuk. Ha felébredünk, akkor pedig a legapróbb dolgoknak is nagyon tudunk örülni.
    Szeretettel gratulálok: Klári(f)

Szólj hozzá!