Szakadék szélén

Szakadék szélén

A szakadék mélyül,
már már kisebb árok,
az árok partjain
nem nőnek virágok.

Fáradtan bolyongok,
botladozva járok,
elvétve néha nap
nefelejcset látok.

Felkiáltok ekkor:
ne hervadj el kedves,
illatozz én nekem,
tedd szebbé életem.

Bezárkózva élek,
nincs ki felvidítson,
illatoddal deríts
jókedvemre engem.

“Szakadék szélén” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Melinda!

    Szomorú, bús versed érzéseket kavart fel bennem is.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!