Derült égből villámcsapás

Mint derült égből villámcsapás jöttél életembe,
Nem volt időm arra se, hogy egy jót pihenjek.
Felperzselt mámor volt halk szavad a szélben
Kár, hogy hamar elfújta az illúziót végleg.

Fülig érő mosoly ült az ajkamon,
Mikor lágyan érintetted meg az alkarom.
Egy röpke pillanatig úgy éreztem magamat,
Mint aki habtengerben úszik a lenyugvó nap alatt.

Hiába volt minden szép az elején,
Ha a gondolkozás eltér, mit sem ér az egész.
Az ellentétek vonzzák egymást, mondta az agyunk,
De mi a mágnes azonos pólusai vagyunk.

Próbáltam nem elveszteni teljesen a hitemet,
De a makacsságom nem engedi feladni az elveket.
Hirtelen jöttél, s hirtelen is távozol,
Remélem, emiatt engem el nem átkozol.