Egy barátság volt.

Egy barátság, volt.

Évek jöttek mentek, bennünket kísértek,
nyitott volt a lelkünk nagyokat nevettünk.
Találkoztunk néha , megálltunk pár szóra
örömet és bánatot megvitattunk sorra.

Bármi ért is minket , valamiért mégsem
sodort el az élet véglegesen téged.
Úgy hittük ez jól van, megbíztunk a sorsban,
elhittünk egy reményt, elindultál felém.

Ismertük mi egymást, nem volt semmi mis – más,
mindenki azt kapta, ami megragadta.
Barátságból ábránd, elindult az útján,
azt hittük hogy újra, szerelem az útja.

Érthetetlen érvek , tagadható tények
zavaró kis képek, közénk álltak végleg.
Elhitted, hogy baj van, nem hittél szavamban ,
ismerted a lényem mégsem bíztál bennem.

Összetört a képed, elveszett mi éltet
egy barátság a múltból, elköszönt, lelépett.
Én megmaradtam annak, aki mindig voltam,
de megtanultam csendben barátom már nincsen.

“Egy barátság volt.” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Margó!
    Értem és érzem, amit írtál. Megszólít engem.
    Ismét Rád Találtam.
    Szeretettel: Csaba

  2. Kedves Margit!

    Talán csak félreértés volt. 🙁 Mindenesetre teljesen átérzem, amit írtál. 🙁

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

  3. Egy barát elvesztése mindig elkeserítő, nehezen feldolgozható traumával jár. Igaza van Kittinek, aki nem becsüli meg az önzetlen, őszinte szeretetet, azt nem kell sajnálni. Az igaz barát, a bajban ismertetik meg. Vigasztalódj olyanokkal, akik magadért szeretnek.
    Megértéssel olvastalak. Rózsa

  4. Ez bizony roppant szomorú és ismerős érzés. De az az igazság, hogy az ilyen "barátok" nem igazi barátok, ne sajnáld!
    (f)

Szólj hozzá!