Kékben

Kékben

Kékben ékes rét jutott nekem,
szemtelen, pajkos, rózsák tövise.
A Nap még csak felsejlik az égen,
őszülő nyárfa nyeli el a ragyogást.
A reggel ködöt lehel, a csend üzen:
jönnek szebb napok, elém futott
a fény és ami ebből nekem jutott
karcsú, törékeny szárnya, s arany.
E percben ilyen szeretnék lenni,
vagy tán még egyszer megszületni.
Csodát látó, apró tücsök zenéje
tartott ébren minden áldott este.
Télből végleg a nyárba visszatérek,
harcolok az idővel, letérdelek
karcsú nyárfák alatt, pipitért szedek,
fejem alatt lesz annak legjobb helye.

“Kékben” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Drága Ica !
    Gratulálok szeretettel "kékes "soraidhoz !
    Szomorú sorokkal kezdted a versedet :
    "Kékben ékes rét jutott nekem,
    szemtelen, pajkos, rózsák tövise."
    Sok mindent lehet érteni ezekből a sorokból.
    Szeretettel….Babu(f)

  2. Kedves Ica!

    De jó lenne ott lenni azon a "kékben ékes rét"-en! Szép vers.

    Szeretettel: Kati

Szólj hozzá!