Amíg lehet…

Amíg lehet…

Emlékszel? A holdszemű éjszaka
melegen átölelt bennünket,
csillagot választottunk magunknak,
csillagot könnyű álmú lelküknek.
Még ragyog csillagfényű szemed,
Őrizd a fényt, őrizd míg lehet.

Emlékszel? A hajnal hűsen lobbant,
bíbor ajkáról harmatcsók hullt,
meztelen csendben vérvörös ölén
ringatott lágyan a napszínű múlt.
Még tündököl bronzlángú szemed
Őrizd a fényt, őrizd míg lehet.

Emlékszel? Sárgán izzott el a nyár
heves vére forrón lüktetett,
homlokára ha vihar ránca hűlt,
szilaj könnyeivel fürdetett.
Még fénylik szivárvány-szemed,
Őrizd a fényt, őrizd míg lehet.

Emlék ez…Az almazamatú ősz
Kéjjel körbefont, betemetett.
Megdermedt az idő, dér lepte
gyengülő lelkem megöregedett.
Már fakul fénytelen szemem
Elhull a fény, verembe száll velem.

Emlékezz, ha elszállnak az évek,
s szememre fekete álom ragadt,
ahol már nincs hatalma a fénynek,
s hosszú béke honol – a föld alatt.
Feljövök, s elkérem mit őriz szemed,
s minden éjjel visszaadom Neked.

Luxembourg, 2019 március 17.