A természet Nárcisza
Tükörbe nézek és látom a szépet.
Eltűnődve szemlélem a Sötétséget.
Sötétség, melyben csak néhai fény dereng, az is két csillogó szem,
a sötétség leple e szép fekete selyem.
Szemei, akárcsak két csiszolatlan gyémánt,
s tenger mélyén ülő két zöld szemét,
senki sem érti csak mélyére ásva,
a szőke búzamező lágy susogása látja.
A sötétség alatt lapuló fehér selyem,
szívnek zárt kapuját takargatja nagyon mélyen.
Ennek nyitja simogatóan buja hangja,
Életemnek drága daloló madara.