Egy éjjen kopogott a magány
Egy éjjen kopogott a magány s én szemében láttam arcomat,
beengedtem, leült, s azt mondta.. marad.
Én teával kínáltam, de ő nem fogadta,
még egyszer hangsúlyozta, ő bizony maradna.
Kalapját nem adta, mondván hogy fázik,
majd azt mondta halott rólam s jó engem látni.
Szürke szemében égett a remény a csillogás,
itt marad tán örökre? Minden éjszakán?
Fekhelyéhez vittem, s csak ült az ágyon s hallgatott ,
s én önmagam gyászoltam, a lelkem tán már halott.
Reggel ablakomhoz tértem, a nap már virágot bontogat,
egy éjjen kopogott a magány s szemébe láttam arcodat
Kedves József !
A magány nagy ellenség !Óvakodni kell tőle !
Szépen megfogalmazott soraidat szeretettel olvastam !
"Szürke szemében égett a remény a csillogás,
itt marad tán örökre? Minden éjszakán?"
Lehetőleg, ha lehet ne engedd hogy maradjon !
Gratulálok szeretettel….Babu:]
Kedves József!
Szép a versed, csak óvatosan a magánnyal, nehogy beköltözzön hozzád!
Gratulálok,
Magdi
Meghatóan szép alkotás! Remélem csak egy éjjen! A jó idő elűzi majd és születnek ismét szép verseid! Szeretettel. Éva