Lélekút

Lélekút

Szerettem a létezésed,
szerettem a hangod,
imádtam az ébredésed,
általam kinevezett rangod,

tűnt idők varázsa visszatér,
szívembe szeget kalapál,
amiért a lélek ide- odaér,
már szügyig vérzett alapár,

semmi a minden , terebélyes,
végérvénybe ítéltetett normál,
tömegben lecsapó seregélyes,
tudtad, lelkembe hatoló voltál,

szerettelek ez már olcsó érzelem,
szív sincs , csak döglődő kattogás,
porba hullott ,amit csak képzelek,
szerkesztett meddő suttogás,

sárga fényű hold , még ígér
foszló képeket, majdan vágyakat,
reménnyel vigasztal, tán ideér,
szerelmes hangokat hoz lágyakat,

hiszek még a takart árnyaknak,
a zsebből kifizetett élvezetnek,
a csuklóból letagadott vágyaknak,
ami marad az elfojtott képzeletnek,

egó a brifkóban, semmi nem számít,
penzen vett tülekedő csűrhe, hajbókoló,
lenge röptű csicska, nem lázít,
csurgatott élhetésért élve rokkoló,

szívemen már vigasz a dobbanás
mint kotlós ülök, és érzelmet hányok,
s ha majd jön a teérted robbanás,
hozzád lelkemmel visszatalálok.

“Lélekút” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa!
    Az építő kritikát megtiszteltetésnek veszem,
    bár poétikám egyedi, s nem tetszhet mindenkinek,
    nem szeretek belehalni mindenáron a szèpségbe!
    Vaskosabb, erőteljesebb kifejezések színezik verselésemet!
    Nagyon köszönöm velemènyedet, es idődet mit versemre szántál!
    Köszönöm! Feri.

  2. Igen, elgondolkodtató ez a vers, mert amennyire vonzó, annyira taszító elemei is vannak. Néhol, csak úgy különösebb értelem, kapcsolat nélkül válogatod össze a különleges kifejezéseket, figyelemfelkeltés céljából, amire sokan felkapják a fejüket. Nekem, hiányzik belőle a sorokat összekötő szelídség, egybesimulás. A meglepetés-szerű fordulatok – több helyen – csak kiabálnak, de nem meggyőzően.
    Az utolsó két sor viszont remek, felülírja a többi hiányosságait, ill harsány színezetét, hatás-vadász jellegét. í
    Érdemes volt elolvasni. Rózsa

Szólj hozzá!