Az utolsó levél

Az utolsó levél

Hát itt vagy.. Eljöttél hozzám hogy tőrt döfjél belém!
Hogy átkozott legyen az utolsó órám, mit elevenségbe töltök itt?
Tolvajjá lettél! Elvitted mindenem!
A napot köpenyed zsebébe rejtetted,
s immár örök sötét maradt.
Mit keresel még itt?! Hát az életem.. az életem nem elég?!
Tán a pokol tüzébe égjek, s miattad kárhozzam én?
Miért tetted a fénylő napba rút arcodat?
Hogy az által ragyogj, s te emlékem maradj?
Én húztam le a maszkot! Én! Én!
Nem kívántam semmi többet,
csak hogy az enyém légy.
Szerettelek s te szépségeddel árultál el engem,
s végül én, ki megálmodtalak, most el kell hogy vesszem.
Mit akarsz még itt? Menj! szabad vagy!
Szökkenj tüzes paripán s felhőket ragadj!
Mássz be a kéj ablakán s maradj, maradj!
Az való neked, nem én magam.
Túl szép vagy elevennek lenni, de ím, most én halok.
Miattad múlok el de addig, a tied vagyok.
Isten! Mond miért büntetsz magánnyommal, tán koldus vagyok én?
Hogy egy tál lencséért könyörögjek, várva míg földet ér?
Miért adtad őt nekem?! Miért adtál agyat?!
Ezerszer lennék disznó, mely unottan korpa közt válogat!
Én teremtettelek Isten, mert hittelek!
Romló földi másom ím tied lehet.
20
Akarj elpusztítani engem, ezt kívánom, legyen bűzlő tetemem
fénylő csillagágyon!
Közelebb a naphoz, csak erre vágyom.
Vad keselyük szaggassák húsom mint Prométheuszt.
Hagy vegyem át láncait!
De ne hagyj itt kérlek, hisz látod szenvedek,
vérző szívemből teremts egy új, szebb életet…