A csend
Némán, csendben ülök, a kerti kis padunkon.
A természet utolsó lélegzetvételét hallgatom.
Sóhajában tovaszállni vélem a nyár melegét,
és az oly törékeny és múlandó emberi évekét.
Megkésett vándormadarak szállnak el felettem,
Révetegen nézem, távolodó hangtalan röptüket.
Itt hagynak, nem köszönnek, csendben elmennek.
Magamra hagynak ők is, ahogy Te is tetted!
Érzem, körülölel és elhervaszt ez az üres világ,
Hajam megtépázza, ősz-hajszálkarját belevájja.
A lenyugvó nap búcsúzóul megsimogatja arcom,
És én némán, csendben ülök a kerti kis padunkon.
Kedves Éva! Köszönöm, hogy olvastál, üdvözöllek szeretettel: Klári(f)
Kedves Klári!
Nagyon szép a versed. Mély érzéseket tükröz, s a magány közelségét. Az őszi elmúlás, elszomorítja az embert. Sok szeretettel gratulálok. Éva
Kedves Margitka! Köszönöm soraidat, ölellek szeretettel: Klári(f)
Drága Ritám! Nagyon köszönöm, hogy olvastál, ölellek szeretettel: Klári:)
Kedves Éva!
Köszönöm soraidat, örömmel láttalak nálam, üdvözöllek szeretettel: Klári;)
Kedves Klárika!
Csodásan megírtad, érezni a harmóniát mely átölel az ember lelkét.
Szeretettel gratulálok! 💐
Margit
Kedves Klári!
Szomorkás versed érdeklődéssel és tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita(f)