Életút
(Ady 100)
Kis ér mellett születtem, nagy vizekre vágyom,
Porban daloltam, ugaron taposott lábom,
Piros kis csónakom libben, egyre ring.
Pogány imák törtek meg a régi falakon,
Röpültek pihéim száraz őszi avaron,
Megsebzett szívem sajog, örökké fáj.
Apró vers-rőzsék égtek vénülő lelkemben,
Büszke Bábelek hívtak fekete jelmezben,
Őrült álmaim kihűlnek, megfagynak.
Üres mellkasomban a rideg remény dohog,
Hű szívemet Léda rágja, ajkán vér csorog.
Halott vagyok. Ősi magyar halott.
Kis ér mellett születtem, nagy vizekre vágyom,
Meghalt víg életem, ám él még bús halálom.
A Semmit kértem, s a Mindent elértem.
Bordány, 2019 február 2.
Köszönöm Rózsa, hogy olvastál! Ajánlom figyelmedbe a "Verjen megy az Isten!" versemet is!
Kezét csókolom:
;)riston (f)
Szeretem Ady-t!
Örömmel olvastam versed!
Gratulálok Rózsa(f)
Babu kedves!
Én is hasonló módon közelítek Ady-hoz, de nem kifejezetten a kedvencem, de elvitathatatlan az Ő munkássága.
Közelebb áll azonban hozzám Tóth Árpád vagy éppen Babits Mihály, de Pablo Neruda is jelentős számomra, Rainer Maria Rilke-ről nem beszélve…
Minden esetre méltón szerettem volna Ady-ról megemlékezni, remélem a sorok mögé elbújva ez sikerült
Ölellek: ;)riston
Kedves oriston !
Én is nagy Ady imádó vagyok ,úgy hogy nagy szeretettel
olvastam szépséges soraidat !
Én épp ma irtam egy újabb Ady emlékverset ,amit rövidesen
beküldöm.
Egy örök titok marad az élete ,de a gyöngyszemeit nem lehet
elfelejteni !Szerintem a legnagyobb magyar költő volt és
marad.Ma sokat tanulmányoztam a történetét.
Sok szeretettel gratulálok…..Babu(f)
Köszönöm Zina!
Utánozni a nagyokat nem az én stílusom, de valahogy Ady egészen más… Mondhatom némi túlzással, rokon lelkek vagyunk, mint Ö, én is a napsütésben az árnyékot látom…
Üdv: ;)riston
Remek! Igazán adys lett! 🙂 Gratulálok!
Kedves Kati, úgy érzem a "motoszkáló" adys versek fényei kihunytak bennem, jó ideig nem is írok, mert egy új elfoglaltságom egész embert kíván, egész nap, úgyhogy a billentyűzetnek búcsút mondok egy időre.
Köszönöm, hogy nálam jártál!
;)riston
Köszönöm Piros hogy itt voltál. és véleményezted versem.
;)riston
Várjuk még a többi "motoszkáló" adys versedet is!
Üdv: Kati
Ady emlékéhez igazán méltó! Gratulálok!:)
Ady megfogott, és nem enged…
Köszönöm Rózsa, még motoszkál bennem egy-két adys vers, lehet, hogy itt is marad…
Mindenesetre nagy az Ő munkássága, nem lehet mellette elmenni csak úgy.
Őlellek: ;)riston
Méltó Ady-emlékezet. Gratulálok. Rózsa