Visszakéri az Isten

Visszakéri az Isten

A tündérraj hallgatag, ha
megszólal bennem az Isten
aki átadta összes szeretetét,
tudom lesz idő mikor visszakér
mindent, amit Ő adott nekem.
Hálám, mint örömszikra pattog,
mert itt találtál helyet bennem.
Ha lehull az égbolt fénye
az ördög is furcsán néz fel,
ha ima helyett verselek,
ha templomot is építek,
oltárom lett szépen hímzett.
Átkiabálok héthatáron,
ha támadnak démonok,
lélekölő lét tipor,
gyötör, fülemben motoz.
Védőhálót is Istentől kaptam,
jegyet, hogy tovább utazzam,
míg élek szerethessem magam.
Bánattól, ha hajladozom
szeretném hallani, hogy lázad-e
sorsom a mennyei réten,
ha körül állnak a pipitérek,
ha mindet visszakéri az Isten.

“Visszakéri az Isten” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    Köszönöm, hogy felidézted bennem újra az akkori gondolataimat.
    Lehet, hogy ma már másként írnám meg, de a lényeg megmaradna.
    Szeretettel
    Ica

  2. Kedves Ica!

    Gondolatébresztő, szép soraid örömmel olvastam. Igen, a múlt és a ma, ami biztos, a holnapunk még talány. Addig kell tenni, amig lehetőségünk van rá.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!