CSAK LEHETNÉK MEGINT EGY IDEGEN…

CSAK LEHETNÉK MEGINT EGY IDEGEN…

Bárcsak lehetnék Neked megint egy idegen,
akiről álmodott magányos éjszakád,
s akinek pillantása nem hagyott hidegen,
mikor leste a viszonzás remélt szavát.

Mondd, hogy lehetne visszamenni az időben,
amikor még nem szoktad meg létezésem?
Talán így meglehetne gátolni időben,
ne csak teher legyek az emlékezésben.

Új volt az illat, új a kéz az érintésben,
hallgatásom többet mondott minden szónál.
Gyanútlanságod most is zavarja intésem,
amiben a tapasztalat fejet csóvál.

Kifestettem színesre a köznapiságot,
amikor beléptem elzárt világodba,
hogy megmutassam, a vágyakból mi hiányzott,
hisz éjjeled mindig ugyanazt álmodta.

A köznapiság győzött, míg múltak az évek,
és végre beteljesülni látszott vágyam:
idegen lettem, mialatt melletted élek,
s mindketten csak vegetálunk a magányban.

Szólj hozzá!