magányosság
magányosan az idő sodrában
ahol lételemem a szomorúság
kiáltó némaságba zárkózva
sír a földön sok nyomorúság
ázott lelkek ölelkeznek itt,
de szívük nincs az ölelésben
elhagyott relíkviákban
nyoma sincs az őszinteségnek
az emberek tündérmesékben hisznek
vágyakat kergetnek és szótlan rohannak
gorombán mindenkit elűznek
élnek könyörtelenül, irgalmatlan
kiszakadt szívekkel, bárdolatlan,
hidegen loholnak valami után,
s csak néha látják meg
létük naposabb, vidámabb oldalát
kietlen utcákon
pasztellszínekben
egyedül siet az ember,
érezni nem mer, mint régen,
mikor virágok nyíltak a szívben,
és a sötét, fátyolos éjjelben
sincs már régóta fény
elhagyatott, magányos benne a lét,
s a szeretet nem más,
mint eldobott ganéj
2018. 01. 22.
Nagyon szépen köszönöm Ica és Szabolcs, hogy itt jártatok! Külön köszönöm az észrevételeiteket! Végiggondolom őket! 🌼💮🌷
"az emberek tündérmesékben hisznek"…vagy még abban sem.
Szeretettel gratzulálok: Ica
Kedves Emese!
Erős szavak.
Biztosan van személyes tapasztalat is mögötte.
Sok fényt, Fényt, FÉNYT kívánok.
Üdvözlettel: Szabolcs
Köszönöm kedves Icu itt jártad! (l)
Kedves Emese!
Nem mindenki szívében hűlt ki a szeretet, bár valóban egy kicsit hűvös, hideg lett a világ. A magány rossz érzéseket szül. Ilyenkor születnek keserű, életunt versek.
Szebb napokat kívánok!
Szeretettel: Icu(f)