Ti kis Horgerek – Evokáció
Lám, én de sokat megéltem,
mint mozgalmas regény létem,
szegény-
legény,
Ki felnőtt, mást nem tehetett,
ez is csak szokványos eset
szándék-
játék,
Megtalált a szép, a jó,
s mert versekre nincs giccsadó,
szóltam,
voltam,
Az írás nekem csak öröm,
számít marad-e örököm?
sivár,
kopár
Világ kap tőlem színeket,
lehet, hogy süket füleket
érzek
s vérzek
De nem félek már semmitől,
csak a mulandó időtől,
véget
érhet
Nem létezik még kötetem,
mert nincs nekem arra pénzem,
közhely,
röhej
De nem is érdekel nagyon,
magam én mindig vállalom,
dúsan
búsan
Vagy éppen széles vigyorral,
polgárpukkasztó mosollyal,
részeg
lélek
Ti kis Horgerok, legyetek
zsűrik, nem kell a kegyetek,
átok
rátok!