Egyszerű ebéd

Oly kevés már, amit ehetnék…
nyugalomból egy kis szeletkét –
csend is jöhet, sokan nem kérik,
én örömmel rágom pár hétig.
Megértésből törhetnek bőven,
az érzelmek lassan szűnőben,
s ölelésből szintén nagyobbat…
azaz mégse, lelkem rászokhat.

Oly kevés már, amit szeretnék…
hogy az asztalt nehogy leszedjék –
maradjon ott minden, mit kértem,
várjanak rám bölcsen, kimérten,
hisz talán… még korai szednem…
ám legyenek csak szépen egyben,
mert ha szabad, ha majd ehetek…
nem árthatnak érett szeletek.

(A nyersebbet? Osztom veletek.)

– 2018. december –