Téged látlak.
Tudtam,hogy egyszer,valamikor,
eljön az én hősöm is.
Bizony sok év telt el már azóta,
hogy leültem szépen,csendben,
várakozva!
Mikor már a feladatot felhagyva
és a hittől megfosztva,
mint viz nélkül a sivatagba,
ültem magamba roskadva;
látom,miközben fejem épp lehajtva,
hogy egy alak áll előttem.
Te jöttél,hogy a Sárkányt megölted
és nyugodtan menjek veled.
A hangodról már ismertelek,
de nem látom csak a két szemed.
Én erre felemeltem a fejem,
és egyenesen rád nézetem
és megakadt a tekintetem.
-Hiszen ezt az arcot „ismerem”!
-mondtam,ezt én neked-
De,ahogy látom elakadt neked is a lélegzeted,
hiszen az én arcomat,te is ismered!
Nem tudtam,akkor még,
hogy te leszel az akiért
harcoltam eddig az életben maradásért!
És,ha kell odaadom mindenem,
hogy beteljesüljön végzetem!