T. Tamás Ferenc: Csillagösvény
Simogatóan meleg nyári éjszaka volt.
Éreztem, hogy lelkem elhagyja a testem
És felszáll egyenest a fellegek közé.
Magam mögött hagyva szeretett városom.
Visszanézve még láttam a dombok lankáit,
Ahogy körülölelték a városom, az országom,
Én meg csak egyre szálltam felfelé
Még láttam a Kárpátok vonulatát.
Alig egy szempillantásnyi idő múlva
Már jól látható volt a Föld görbülete
És előretekintve köszönt a jó öreg Hold,
Amin az emberiség otthagyta lábnyomát.
Éreztem a Merkúr felszínének forróságát,
És a Vénusz légkörének mérgező gázait,
Ott voltam a Mars felszínén,
Ahol a roverek szántják a vörös tájat.
Lenyűgözött a Jupiter óriási mérete,
Sétáltam a Szaturnusz porgyűrűin,
Éreztem az Uránusz zöldeskék derengését,
És a Neptunusz oly’ távoli hűvösét.
A csillagok fehérje ezer színben pompázott,
Elfújtam a csillagközi gázok pamacsait
Fürödtem a Betelgeuse vörös fényében
És belebámultam a Rigel zord kékségébe.
Néztem az alattam sorjázó bolygók sorát
A kihalt, néptelen világok mellett
Az élettel teli, zöldellő planétákat.
Utamon csillagösvény kísért.
Cipőmön ott volt a csillagok pora,
Szememben az Orion csillagkép fényorgiája,
Lelkemben a fekete lyukak vonzása,
Fejemben a központi mag kisugárzása.
De mégis visszavágyom egy oly’ távoli,
Cseppnyi kis kőbolygóra,
Ahol az ég kékjét az óceánok adják
És selymesen finom a levegő.
A világűr oly’ rideg,
De ez a kis bolygó oly’ meleg.
Éltet, óv és körülölel.
Föld: mindig a tiéd vagyok!
(c) T. Tamás Ferenc