Kócoslelkűek

Kócoslelkűek

tárháza nyílik meg a szem előtt,
Ki tudja miért, de kócos emberek ők,
Kócukat nem a szél, a fájdalom borzolta,
Lélekszemeik előtt fésű a kororna.

Furcsa királyság ez, egészen egyszerű,
A király csalóka, az élet meg szörnyű,
Az udvaribolond tengereket zokog,
De őt ugyan senki sem veszi zokon.

Vívja a csatákat minden kóc -bolond,
Azt hiszi a végén ő lesz boldog,
Elveszik útközben, a csatában minden,
Hátrahagyva a célért, mindig mindent.

A végén csak áll, kócosabb, mint volt,
A fájdalom lüktet, az üresség meg kong,
Élne ő még, de nincsen kiért,
Egyedül önmaga áll a tengernek legszélén.

Bemutatom neked ez a való élet
Csalóka és fájdalmas, mint a mese kékje,
Zokog a bolond, rá se hederítesz,
Mégis könnyeknek tengerén ér az álom téged.