Majd ha

Majd ha

Kiborította az éj a nappalok melegét,
a guggoló árnyak lassan felállnak,
mint kísértet olyanok a terhelt faágak.
Levél nélkül susognak a fehér hó alatt,
karjaikban éden szunnyad, hű madarak

A kék tavasz, még messze van, az idő
most oly ravasz, akár az égnek árnya.
Majd, ha némán sírnak a jégcsapok,
ha felszáll a szerelmes ibolya illata,
tavasszal tüzesen égnek a nappalok.

Szúnyogokkal táncol a szél a tó vízén,
nyílik a réten sok aprócska pipitér.
Párologva száll az ég felé a hajnal.
Nem rémít a lusta árnyék a fák alatt.
Rügyeken zsongnak éhes darazsak.

“Majd ha” bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Kedves Ica!
    Nagyon szép képekben viszel át bennünket a tavaszba. Reméljük, nemsokára felébred a természet.
    Szeretettel gratulálok: Klári(f)

  2. Nem lenne költő a költő, ha nem vágyakozna az újjászületés szépséges reménységével. Ica, ezt olvastam ki csodás képekből, érzelmekből szőtt soraidból.
    Szeretettel voltam(l)

  3. …bár csak már megérkezne a tavasz! Soraid élethűen tükrözik a várakozás áhítatát. Jó volt olvasni szépséges soraidat.
    Ölellek. Rózsa

  4. Drága Icám!

    Nincs már olyan messze a kék tavasz! Látod, már január is eliszkolt, februáron hamar túl leszünk, aztán virulunk együtt a tavasz virágaival.

    Csodaszép versedhez szeretettel gratulálok: Icu(f)

  5. "Levél nélkül susognak a fehér hó alatt,
    karjaikban éden szunnyad, hű madarak"

    Csodaszép a versed, drága Ica, gratulálok!

    Szívből, szeretettel: Rózsa(l)

Szólj hozzá!