Kivédhetetlen

Megosztás Nyomtatás 221 megtekintés 8 hozzászólás Kategória: Beküldött versek Szerző:

Kivédhetetlen

Elbújt bennem egy kicsinyke árnyék,
haldokló percben zokog a nemlét.
Védhetetlen a csend, ez a perc elég,
hogy elvigyen az idő a kezdetek elé.
Hallgatva ujjong a gyász, meghaltál,
minek ez az örökös, őrült száguldás.
Nem űz már a fergeteg, hiába futnál,
tehetetlen gyökereid ebben a földben
nőttek, itt is hamvadnak el örökre,
vele mennyel poklot kötnek majd össze,

“Kivédhetetlen” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nagyon szépen köszönöm nektek a figyelmet a kedves sorokat.
    Mostanában vannak ilyen gondolataim…majd elmúlik.:)

    Szeretettel gondolok rátok
    Ica

  3. Kedves Ica! Elgondolkodtató, szomorú sorok, gratulálok szeretettel: Klári

  5. Kedves Ica!
    Szomorú az a kis árnyék,ami nem hagy nyugodni!
    Semmi remény nem üti fel fejét soraidban!
    Gratulálok szeretettel….Babu(l)

  7. Icu! Elmerengtél szép sorokkal, kötői lényeddel szépen írod a mennyei és pokol világot. (Ha jól gondolom, de ha nem bocsánat a "mennyet" szót akartad írni?) Szeretettel. Éva

Szólj hozzá!