Én is az egyik
Valahogy úgy érzem, ha nem változnék
Talán a világ sem tenné, én lennék
Önmagam, álmodnék, reményteli volnék
Vagy bármi más, de mindenképp több ennél
Pár év múlva, talán megkopva, mégis
Zsebemben geográfus diplomával
Mint a legnagyobb anarchisták, én is
Beállnék a sorba elhúzott szájjal
Történjen, vagy ne, én már nem leszek itt
Amikor ez megtörténik, ugyanis
Testünk csak por, bár a férgek szeretik
Hiszen ilyen a táplálékpiramis
Persze még soha senkinek nem tűnt fel
Hogy a nagy rendszer két vége összeér
Mint fent, úgy lent, aki keres, mást nem lel
Lassan oszlik az emberi törmelék
Valahogy úgy érzem, ha nem változnék
Talán most én is az egyik lehetnék
Valaki, névtelen, arcnélküli volnék
Feladnám, de többé nem is szenvednék
Kedves Dávid!
Szeretettel olvastam magvas soraidat!Lehangoló!
Túl korai lenne ilyen pesszimista hangulatú verset írnod!
Mindenki aki született egyszer oda visszatér ahonnan jött.
Gratulálok….Babu:]