ELVESZÍTETT ÉDEN

ELVESZÍTETT ÉDEN

Gyermekként megszületve ,
csodavilágba érkezve,
ahol minden lüktető zene,
üdén zöld, örömöt teremtő,
csupa játék, csupa jókedv,hiszen
még szívünkkel nézünk,érzünk.

Felnőve a kép változik,
az ember új látással
“gazdagodik”,
s Édenkertje elveszik.

Tanulja a realitást,
az elme szemével való látást,
változik a lét, gonddá válik a létezés,
mindenben ott a kételkedés,
s az öröm benne oly kevés.

Kiábrándultság aggodalom,
gyötrelem, néha egy-egy
teljesült remény,
egy szétmálló szerelem,
s a tűzijáték után
megmaradt romok.

Csodátlanná válik a lét,
s néha nem bánnánk,
ha jönne a vég,
kietlenné lett az Éden!
Hová tűnt a színes lét,
ahova érkeztél?
Hol tévedtél útközben, s
mi okozta a tévedést?

Csak az elme szemét használva
elvesztettünk valamit,
s felhasználtakká váltunk,
nem látva a lényeget,
a mélyben lévő értéket.

Öleljük át a bennünk élő gyermeket,
ki a szív szemével látó,
bölcs, belső irányadó,
életünket színessé varázsoló,
értékes képességet rejt magában,
spontán, kreatív, őszinte,
örömmel rácsodálkozik a világra,
észreveszi az apró csodákat,s
feltétel nélkül képes szeretni.

Magunkhoz ölelve a bennünk élő gyermeket,
utak helyett, melyek kemények, törnek,
kereszteződésekkel telítődnek, lágy
ösvényere lépünk, átölelve szívvel
az elmét, s megértjük, hogy bölcsen
is használhatjuk az elmét, és nem
az elme által leszünk felhasználtak.

Az élet újra pompás színekkel lesz teli,
s a elvesztettnek hitt Éden újra megjelenik,
hisz mindig is ott volt,
csak a homályos látásunk lefedte,
a napsütötte tájjal,lágy ösvényeivel,
csobogó , tiszta vizű patakkal, s
madárdallal berendezett teret.

A színpad változik,
színes fények újra gyúlnak, mert
a darab szereplője,
a szerető és szeretett ember már
bölcsen birtokolja teremtő erejét ,
a Szeretet tudásával él.
Klement B. Mária

Szólj hozzá!