Nagykapuk, kisollók
már mindent sokkalta szánalmasabb számba venni. A Lét törékeny sebezhetősége miért nem titkos parancsra köttetett s szilárdult?! Benső, önemésztő Golgotai magány a Mindenség párbaj-alkatrészeként kitágult s nem tarthatta végül egybe a halhatatlanságot ígérgető szerelmi metamorfózist! Igazgyöngyök bőségben termő patakocskái mennyi szó-szegett olcsó ígéret, hogy a bonyolult felnőttesebb dolgok is megváltoznak egyszer!
Réstöltő kötőanyagokra lett volna folyamatos állandóságban szükség, mely titkos-észrevétlen betömködi lelki sérülések vérző sebeit. Jó volna sejteni-tudni még mily sorsot várhat a tutyimutyiskodó potyalesők kis-komfortos tábora? Élni sürgetnek sokan, várakozni restellnek! Kéj-ösztönök helyébe vajon mikor léphet egyetemes megértések harmóniája?! – Lélek-bankkártyánk hamar merülőfélben; önmagunk feledkeztünk már el morális felelősségeinkről!
Rég kellene valami titkos, evilági megállapodott paktum! Erkölcsi sors-fonalakat kellene szőni melyek láthatatlan is – de tudatosan gomolyognak -, pöndörödnek…
Polip-világunkban nincsen megfelelő hely érzelmeket keresni, s még a tettek is egyre sunyítóbb maradandósággal esnek latba! Az eltévedt bárányokat hamar leszúrják – ezt tudhatja már mindenki. Térfércserék avitt szabadsága már rég tilosban parkol. Minden problémák egyetemes, betört körömágya ott kezdődik ahol agymosott, rózsaszínszirupos álommocsarakat, prostituált luxuséletmódot hirdet, mint jogosan elnyerhető használati tartós cikket a szennyező bulvármédia!
Celebcicák mézédesen csicsergő dorombolásától már egyre alattomosabban feszülnek kivégzőkötelekre hasonlító interurbán-antennák!