Születtem tavaszban…

Összes megtekintés: 157 

Születtem tavaszban…

Születtem tavaszban,
növekedtem nyárban,
napfelkeltét csodáltam,
napnyugtakor kicsit fáztam.

Ősszel sarat tapostam,
télen hóban csúszkáltam,
holdvilágnál ábrándoztam,
csillagokhoz fohászkodtam.

Temettem szülőt, férjet, fiút,
a mélyből mindig volt kiút,
erőmön felül kapaszkodtam,
mára bizony elfáradtam.

Így telt el sok nap, sok év,
életem lassan végéhez ér.
Lehet, búcsú nélkül távozok,
talán csillag leszek s ragyogok.

“Születtem tavaszban…” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Kata!

    Olyan egyszerűen és természetesen írtad le azt a sok-sok fájdalmat, amit át kellett élned, hogy az szívbemarkoló volt. Jól induló életünk vége felé már annyi bánaton vagyunk túl, hogy nehéz megőrizni az egykori vidám létünk. Meghatóan szép versedhez gratulálok.

    Szeretettel: Rita(f)

  2. Kedves Kata!
    Ismét megleptél bennünket életed egy-egy darabkájával. Az utolsó versszakod nagyon megérintett.
    Szeretettel gratulálok: Klári(f)

  3. Úy lesz! Ahogy olvastam a versed, eszembe jutott egy konyv Moraviától. Az ember lánya. Ez a címe.
    Tetszett a versed!

Szólj hozzá!