TÖNKRETETTEM JÁTÉKOMAT

TÖNKRETETTEM JÁTÉKOMAT

Ejnye-bejnye, te csintalan gyerek,
mért törted szét megint játékszered?!
Pedig mondtam, csínján bánjál vele,
ez az utolsó, mit tőlem kaptál,
ne légy saját magad ellenfele.
Mondd, mért lettél olyan, mint egy vandál?

Hiszen, mindent megadtam én neked:
dalos erdőt, zümmögő réteket,
hozzá az éltető kristálytisztát,
időt, ki lábujjhegyen lépeget,
és előreköszön annak, kit lát,
amikor számolja az éveket.

Szomjadat olthattad a folyókból,
és nem lett sebes a szád egy csóktól.
Húsod nem marta ki savas eső,
szavát hihetted az őszintének,
a sarkon nem várt rád egy gyíkleső,
s keresztapák sem voltak pribékek.

Értéked nem volt papírra írva,
a jót kamatostól kaptad vissza.
Osztásnál nem számított a rokon,
hiszen mindenkinek jutott elég,
és ha nem kaptál, nem vetted zokon
– nagy lángon minden hamarabb elég.

Csak marakodni tudtál a kincsen,
amiből mára maroknyi sincsen,
s mikor irtani kezdted fajtádat,
megszületett benned a gyűlölet,
amit fiad a fiának át ad,
s azóta testvért a testvér ölet.

Mikor kivájtad a Küklopsz szemét,
önként felvetted a Senki nevét.
Bolyongásodnak ezennel vége,
reményed csak hiú ábránd marad,
egy Senki sosem jöhet az égbe,
te a pokolban érzed jól magad.

“TÖNKRETETTEM JÁTÉKOMAT” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Attila!

    Nagyon jó!
    Különleges csemege, amikor a sorok között is találok olvasnivalót. Elismerésem.

    Üdvözlettel,
    Ida

Szólj hozzá!