Függöny

Mi nem tudtuk, milyen a halál.
A temető nyirkos kövein csak
Nevetve lépkedtünk.
S míg hulltak a könnyek, s az égre
Néző imákba szorított kezektől volt csendes a novemberi délután,
Mi csak az életben hittünk.
Hittük, hogy mindig szép a reggel
Szomorú éj után,
S nem ismertünk feketét, csendesen ölő gyászos fájdalmat,
Mi a szív mélyébe hatolva szomorít el egy nyári délután.
Nem ismertük a szenvedést. A könnyek semmik voltak nekünk. A boldog tudatlanság szépsége, ez volt a mi életünk.

2019. november