Megfagyott imák
Még mosolyogsz… félig élt élettel
utolsó perceid megbecsülöd.
Látlak elveszni… elnyel az a köd,
ahol küzd egy gyengülő életjel.
Igazodnék az érzékeny csendhez,
hogy tőled elköszönjek, nincs erőm.
Hulló könnyem nem segít szenvedőn,
sem dermedő “Miért?”-em Istenhez.
Lelkem ír, imát. Sírnak a betűk,
fohászok csengése ajkamon fagy.
Csak szívem üti, hangom cserben hagy,
mert kimondva ijesztőn keserűk.
Csendben befogadni soraid, átérezni, mert mindenkinek van ilyen érzése. Csodás. (f)
Jól látod drága… (l)
Szomorú élethelyzet tud ilyen imát íratni…(f)