Tavasz vár rám
Fekete homályban ringatózik a Hold,
az ég-tenger vizén habja hideget old.
Tar ágak között peng, csikorog a hideg,
rőt-rozsdás avaron vén december tipeg.
Az ablaküvegre jégvirágokat vés,
arcomba hidege mar mint kicsorbult kés,
lehelete fagy rám, nyirkos velőm kékül
jég-vér lüktet bennem, szívemre hűl végül.
Elfonnyad az élet, kopár árnyéka ég,
alvó fák közé hull az ős-keserűség.
Álmok börtönében rian a pillanat;
az élet elködöl, a halál itt ragad.
Karmazsin fény lobban a messzi távolban,
napszín kikelet kel télűző lángokban.
szürke napok mélyén sírva feladnám már
de remény cirógat: ölén tavasz vár rám.
Bordány, 2019. november 17.
Köszönöm pepa24 vizitálásodat nálam!
Érzékelem, hogy otthonosan mozogsz a költészet világában, bár én magam minden fórumon csak versírónak (nem költőnek!) titulálom magam, és bárhová vezet a sors keze, bemutatásomkor mindig a fenti "rangot" várom el.
Figyelmedbe ajánlom a többi írásomat is, amelyek között azért szép számmal akadnak rendhagyók is.
Érezd jól magad itt nálunk!
Tiszteletem:
;)riston (f)
Kedves Oriston (Ágoston)!
Valóban nagyszerű – például ennek a Te versednek köszönhetően. Hogy tetszik a mondanivalója, az természetes: a téli, halálszerű dermedést a tavaszi ébredés reménye lépi túl. A versed jellemzői pedig még inkább tetszetőssé teszik a mondanivalód. Mélyelemzés helyett csak két elem, ami nekem különösen "bejött":
1. A 6/6-os verselési ritmust merted feladni pl. az első versszakban – közben mégis megtartottad, mert a "peng" szó után szinte érzékelhetően kívánkozik a ritmust kitöltő szünet.
2. Láttatók a költői képek, amik egyúttal mégis mozgást sugallnak: a fekete homályban ringatózó Hold vagy a kikelet télűző lángjai.
Gratulálok!