Temetés

Temetés

Tizenkét harcos, álombajnok
Körüláll egy piciny halmot,
Arcukon pataknak vékony ere
Szívükben bánatkésnek hegye,
Tekintetük a semmibe vész…
Kardjuk markolata immár tiszta,
A kiontott vért a főld beissza…
Asszony karja rég nem ringatta őket,
Szerelem csókja arcukat nem érte.
Harc tüze edzette szívüket,
Kasza helyett kard forgott kezükbe.
Gyermekzsivajnak sátrukba nincs helye,
Halálhörgés tőlti be sötét éjjeleiket…
Megszáradt a vér, az eső eleredt,
De ők állnak mint sötét fellegek.
Kardjuk tőrve a földön hever,
Így áldoznak ők, egy hős felett.

“Temetés” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Köszönöm szépen Kedves Kitti a hozzászólásodat és az észrevételedet is. A jövőben jobban odafigyelek majd a helyesírásra, hogy élvezhetőbbek legyenek a verseim 🙂

  2. A vers témája régi harcosok képét idézi, akik társuk felett állva gyászolnak dacolva az időjárás viszontagságaival. Szép a kép, bár elég zord és végső soron szomorú is, bár emelkedetté teszi a kitartás, és szolidaritás ereje.
    Talán elütések miatt van, de pár szó helytelen írása zavaró, különösen versben az, hiszen megváltoztatja a vers ritmusát is.
    főld, tőlti, tőrve, ők mind rövid "ö" betűvel írandók.
    Versednek leginkább a hangulata tetszett.

    Légy üdvözölve és érezd jól magad köztünk! (f)

Szólj hozzá!