Azt hittem

Azt hittem

Talán ez a szerelem, még sem az mi kell nekem,
rosszul láttam dolgokat, be is csaptam önmagam.
Ez a szikra oly kevés, nincsen más csak szenvedés,
lezárom e korszakot elfeledem ami volt.

Furcsa ez a szerelem, hisz nem is volt az sohasem,
csak elkísért egy pár napon s tova tűnt egy hajnalon.
Elvitt reményt, vágyakat, alig van mi megmaradt,
szívünk, lelkünk mindig vár, s elhisszük , hogy itt a nyár.

“Azt hittem” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Margó! Jól döntöttél, ha jön nyár minden másképpen alakul majd. Ne szomorkodj! Őszinte kicsengésű sorok, szeretettel olvastam. Éva

  2. Kedves, átlagos gondolatokat tükröző sorok – lehetne jobb, tüzesebb is, ha kiengeded az "oroszlánt ketrecéből". Ne fukarkodj az érzésekkel, az teszi élővé, szerethetővé versed.
    Ölellek. Rózsa

Szólj hozzá!