Kriminális
Az olcsó humornak immár véget vetek.
Írok most egy krimit,egy rémtörténetet.
Agyő poénkodás, jön az új taktika:
Szaporuljon most a kriminalisztika.
Helyszín kell és bűntény. És legyen egy tettes,
Tettéből fakadva totál ellenszenves.
Vagyok olyan nagy arc, vagyok olyan hiú,
Azért is én leszek sztorimban rosszfiú.
Félreeső utca, nagy forgalmú kis bolt.
Listámat elnézve régen kiszemelt volt.
Megérett az idő, hogy kipipálhassam.
Mindjárt indulok, hisz alkonyodik lassan.
Nincs még bekulcsolva, de mindjárt záróra.
Fejemen harisnya, benyitok a boltba.
A bezárva táblát halkan megfordítom,
A fegyvernek látszót lázasan szorítom.
Csóri egy szem boltos még nem érzékeli,
Hogy elszánt akcióm most kezdetét veszi.
Elmélyedve matat, kotorász a pulton.
Szinte sért. Ideje, hogy azonosuljon.
Lenyomom tehát a rövid hatásosat:
Kezeket magasba! – Győz a parancsolat.
Megremeg az ürge, kapitulál rögtön.
Nyert ügyem van, győz a túlélési ösztön.
A fegyvernek látszó is remeg kezemben.
Túl amatőr vagyok, jó hogy el nem ejtem.
Összeszedem magam: Ide mind a kasszát!
Keményen, nehogy már a hóhért akasszák.
Leereszkedő kéz, azt sajnos nem látom,
Pult alatti gombot nyom meg a barátom.
Köpésnyire az őrs, malmozó fakabát
A riasztó hangra összeszedi magát.
Éles szirénahang agyamon hasít át.
Dühösen vágom a földhöz a harisnyát.
Bukik az amatőr piti buta állat.
Azért jár az agyam, mi a …..szöszt csináljak?
Ajtóhoz közeli hangosodó léptek.
Csattan a bilincs, ha sürgősen nem lépek.
A pult mögé ugrom gyorsan a pulton át,
Kipenderítem a pult mögül a komát.
A fegyvernek látszót irányába dobom,
Meglepetésében alig veszi zokon.
Ösztön mozdulattal mikor épp elkapja,
Beesik az ajtón a kerület yardja.
Csattan a bilincs, de nem az én csuklómon.
Pillanatok alatt magamra csukódom.
Hátrahagyva amit magamnak reméltem,
Húzok, lehet mindjárt visszajönnek értem.
Az olcsó humornak immár véget vetek.
Írok most egy krimit,egy rémtörténetet.
Agyő poénkodás, jön az új taktika:
Szaporuljon most a kriminalisztika.
Helyszín kell és bűntény. És legyen egy tettes,
Tettéből fakadva totál ellenszenves.
Vagyok olyan nagy arc, vagyok olyan hiú,
Azért is én leszek sztorimban rosszfiú.
Félreeső utca, nagy forgalmú kis bolt.
Listámat elnézve régen kiszemelt volt.
Megérett az idő, hogy kipipálhassam.
Mindjárt indulok, hisz alkonyodik lassan.
Nincs még bekulcsolva, de mindjárt záróra.
Fejemen harisnya, benyitok a boltba.
A bezárva táblát halkan megfordítom,
A fegyvernek látszót lázasan szorítom.
Csóri egy szem boltos még nem érzékeli,
Hogy elszánt akcióm most kezdetét veszi.
Elmélyedve matat, kotorász a pulton.
Szinte sért. Ideje, hogy azonosuljon.
Lenyomom tehát a rövid hatásosat:
Kezeket magasba! – Győz a parancsolat.
Megremeg az ürge, kapitulál rögtön.
Nyert ügyem van, győz a túlélési ösztön.
A fegyvernek látszó is remeg kezemben.
Túl amatőr vagyok, jó hogy el nem ejtem.
Összeszedem magam: Ide mind a kasszát!
Keményen, nehogy már a hóhért akasszák.
Leereszkedő kéz, azt sajnos nem látom,
Pult alatti gombot nyom meg a barátom.
Köpésnyire az őrs, malmozó fakabát
A riasztó hangra összeszedi magát.
Éles szirénahang agyamon hasít át.
Dühösen vágom a földhöz a harisnyát.
Bukik az amatőr piti buta állat.
Azért jár az agyam, mi a …..szöszt csináljak?
Ajtóhoz közeli hangosodó léptek.
Csattan a bilincs, ha sürgősen nem lépek.
A pult mögé ugrom gyorsan a pulton át,
Kipenderítem a pult mögül a komát.
A fegyvernek látszót irányába dobom,
Meglepetésében alig veszi zokon.
Ösztön mozdulattal mikor épp elkapja,
Beesik az ajtón a kerület yardja.
Csattan a bilincs, de nem az én csuklómon.
Pillanatok alatt magamra csukódom.
Hátrahagyva amit magamnak reméltem,
Húzok, lehet mindjárt visszajönnek értem.
Szia Tóni !:)
Megtaláltalak!;)
Szeretem ezt a krimi történetet,így hát elolvasom itt is ,bár úgy tűnik,hogy hosszabb a múltkorinál.
"Elmélyedve matat, kotorász a pulton.
Szinte sért. Ideje, hogy azonosuljon"—Ilyen szemtelenség !.
Nagyon jól feltaláltad magad !Végül is nem hosszabb ,csak úgy tűnt nekem.
Jo humorral és nagy költői tapasztalattal sok hasonló verset lehet írni .
Kívánok sok sikert !:D
Ezek a sorok csak úgy folynak ki belőled !
Gratulálok szeretettel…..Babu(l)