A régi utcámon
Szelíd emlékek gyermekkoromból
emlékszem a házra hol vagyonom
s örök szeretet markolta a húsom
tűnődöm rajtuk a csendes dombon.
Járom az utcákat benézek ablakon,
hol emberek mozognak s gondolom
milyen közöm lehet e újabb világhoz
kik éppen itt laknak az én utcámon.
Mert zsigereimben él a régi örömöm
hol mindig ébred bennem gyönyöröm,
kik ma születtek nem ismerik gondom
hogy ez volt a táj, mit szerelem foltozott.
A két arcomon enyhe pír mosolyog
hogy egykor én is itt láttam csillagot,
amíg anyám,apám élt, itt éltem világom
és ide térek vissza ha nagy a bánatom.
Lassan sétálok, megfeszült inakkal
a virradat és éj között riadalmasabb,
ősi nyugtalanság borzolja a lombokat
csak az ősz zavarta meg az álmaimat.
Drága Éva!
Szeretem ezeket az emlékeimet Jól érzem magam közöttük.
Kár ,hogy az élet olyan rövid és akiket nagyon szerettünk
eltávoztak messzi országba.Minden emlékem velük kapcsolatos.
Köszönöm szépen kedves soraidat!(l)
Sok szeretettel….Babu